Heidelbergi napok

Bebizonyosodott, hogy óperként valahogy mindig rám tör a szerencsétlenség. Tehát nemcsak a Z családnál sikerült hozni a formám, hanem itt is.

A két kislány nagyon aranyos, a 8 éves Anais sokat játszik kint a kis barátaival, így nem sokat kell vele törődni, viszont a 3 éves Layla igencsak igényli a társaságot. Mesét olvastam neki, kábé egymás után hármat, hozzámbújt, beleült az ölembe, nagyon kis tündér volt.
Ahogy visszajöttünk Párizsból, egy kicsit megint szégyenlősek voltak, mert csak másodjára láttak engem, de nem sok telt bele és Layla már az ölemben ült. Miután leszállt, éreztem, hogy vizes a nadrágom. Én kis NAÍV elkezdtem nézni, hogy hol öntöttem le magam vízzel, mire a nagyobbik közölte, hogy valószínűleg épp az imént pisiltek le. Szétnyitotta Layla lábait és egy hatalmas folt éktelenkedett a nadrágján. Semmi gond, végülis csak az első igazi napom Heidelbergben ideiglenes ópersegédként és máris a mély vízben landoltam, nem is számítottam másra.

A keddi napot takarítással töltöttük, hiszen ha már itt vagyok, akkor besegítek, hogy a szülőknek meg se forduljon a fejében, hogy nem látnak szívesen. Tória intézte a fürdőszobákat (konkrétan hármat), én pedig vállaltam a porszívózást. Ez a porszívó szerintem még a második világháború idejéről maradt itt, mert nagyon ócska, baromi nehéz, a feje csuklik össze-vissza, ráadásul alig szívja a szöszt. Amint cipeltem lefelé a lépcsőn, sikeresen kihúztam a zsinórt a műanyagból, amit a konnektorba dugunk. Konkrétan egy zsinór volt a kezemben két kisebb kábellel, a villásdugó pedig fent maradt a lépcsőn.
- Tória elrontottam a porszívót! - ordítok fel.
Röhögés, röhögés, még nagyobb röhögés...
- Ne röhögjél, tényleg elrontottam!
Amikor meglátta, hogy mi a végeredménye annak, amikor hozzányúlok valamihez Németországban, elállt a szava. Gondolkoztunk, hogy mi a francot csináljunk. Véleményem szerint, ígyis-úgyis jobban járnának egy új porszívóval, de hát ezt csak nem nekem kéne eldönteni, vagy a vásárlást siettetni. Úgyhogy hoztunk egy csavarhúzót és hosszasan szarakodtunk. Ide-oda dugdostam a kábeleket, mire valamelyest sikerült egy olyan dolgot létrehozni, amivel ha óvatosan bánunk, akkor működik és lehet használni. Én meg akartam gyónni bűneimet az apukának, de Tória szerint úgysem veszik észre, mert rajta kívül senki sem porszívózik.

Azért a Spaß/Fun részlegre is ráhajtottunk és bementünk a városba és megnéztük a főutcát. Rengeteg bolt van ott, persze a többségében ott lóg a "Sale" felirat, úgyhogy igyekeztem magamat és a pénztárcámat is távol tartani a színes ruháktól.

Bementünk az ottani templomba is, ahol van egy cetlikkel teli fal, ahova a kívánságainkat, köszönetnyilvánításainkat és panaszainkat lehet felírni. Rengeteg nyelvvel volt tele a fal, volt több magyar is, és én is gazdagítottam eggyel a repertoárt.

És természetesen ellátogattunk a Neckar partján lévő majomhoz is, amibe ha beledugjuk a fejünket és közben megfogjuk az arany érmét a kezében, akkor nem lesz egész életünkben anyagi gondunk. Úgy legyen!

Harmadik nap Párizsban

A második padlón töltött éjszaka után összepakoltunk és elbúcsúztunk Scarlettől. Vettünk neki egy tábla csokit, visszaadtuk a kulcsokat és megköszöntünk mindent, majd elindultunk.

Első utunk ismét a Mekibe vezetett, ahol rendbe tettük magunkat a mosdóban és feltunningoltuk magunkat egy kis kávéval.

A Mekiből ismét a Notre Dame-hoz mentünk, ugyanis realizáltuk, hogy nincs vele közös fotónk, illetve a templom előtti téren árulták a fekák a legolcsóbb szuveníreket. Párizs hétfő délelőtt is tele volt turistákkal, franciákat kb. csak a metrón láttunk.

Fotóztunk egy "párat", közben pedig lestük az árusokat. Persze amikor nem akarsz venni semmit, akkor tízen tapadnak rád, hogy vegyél pár villogó Eiffel-tornyot, amikor pedig rájuk vadászol, egyet sem találsz. 

Körbejártuk a Notre Dame előtti teret és megláttuk, hogy egy csomóan madarakat etetnek. Na, ezt nekünk is ki kell próbálni. Volt még pufirizsünk, úgyhogy szétmorzsoltam egy keveset a kezemben és kiraktam a tenyeremet. Persze egy sem jött, majd szólt egy srác, hogy "Fel kell nekik mutatni, hogy van nálad valami" és mutatta a helyes kéztartást. Ekkor már repült rám 1-1 madár és eszegettek, de nagyon úgy tűnt, hogy a többiek kajája finomabb, mert nem tobzódtak a verebek, mint másoknál. Tanácstalanságomat látva odajött egy idősebb bácsi, szó nélkül kinyitotta a kezem, kisöpörte belőle a pufirizset, beletett egy babapiskóta szerű valamit, ráhajtotta az ujjaimat a kajára és kirakta a kezem. Ezután 2 másodperc nem telt bele, már jöttek is a verebek és falták a cuccot.

A madaras élmény után visszagyalogoltunk a Louvre-hoz, hogy végigsétáljunk az előtte lévő parkon és megnézzünk ott is mindent. A Szajna mentén sétáltunk, ahol még nézelődtünk a kis vásárban. A folyó mentén végig zöld ládák vannak a falra rögzítve, amit a tulaj kinyit amikor akar és árulja a dolgait.

A Louvre előtti tér persze gyönyörű volt. Egyenesre nyírt bokrok, régi szobrok, szökőkutak és színes virágok.

Tória kicsit beájult

A könyv lapján szereplő képet élőben a háttérben láthatjátok

Elsétáltunk a több mint 3000 éves obeliszkhez is, a Concorde-hoz

Mellette volt 1-1 szökőkút, és hogy bebiztosítsuk a városba való visszatérésünket, beledobáltunk egy kis aprót. (Sóher módon csak fejenként egy centet.)

Még utoljára ellátogattunk a francia Mekibe a hazaút előtt,

majd benéztünk a Sanzelizén lévő Mercedes és Peugeot boltokba, ami már-már múzeum számba ment.

 Hazaút

Délután 4-kor indult a buszunk és este 11 után értünk vissza Heidelbergbe. Nem volt vészes a hosszú út: aludtunk egy keveset és filmvetítés is volt. Bár valószínűleg jobban díjaztam volna a Wimbledon című filmet, ha értek egy kicsit a teniszhez, de azért így sem volt rossz. A mélypont az volt, amikor Tóriával barkóbázni kezdtünk... Sikerült kitalálnom a nyelvvizsgabizonyítvány illetve UNO kártya feladványokat és Tória is megbirkózott a sebességkorlátozó táblával.

Hulla fáradtan dőltünk ágyba és eszméletlen jó érzés volt újra puha ágyban, puha takaróval, puha párnán és puha plüssmacival aludni. Tökéletes, kalandokban gazdag hétvégét tudhatunk magunk mögött és nagyon remélem, hogy még sok ilyenben lesz részünk. :)

Második nap Párizsban

A vasárnapi napra verőfényes napsütést és kb. 24 fokos tökéletes kirándulóidőt mondtak, így aznapra terveztük az Eiffel-toronyra való felmenetelt.

Reggel 7-kor keltünk, majd gyorsan felkaptunk valamit és elhúztuk a csíkot, hogy Scarlett még nyugodtan tudjon aludni. Bementünk az első utunkba akadó Mekibe, ahol arcot mostunk, rendbe tettük magunkat, sminkeltem, majd betoltunk egy kis kávét.

A vasárnap reggeli kihalt utcák

Engem Budapestre emlékeztetett az összes utca (leszámítva a világhírű látnivalókat)

A Diadalív mellett mentünk el, majd végig a Sanzelizén lesétáltunk az Eiffel-toronyig.

A Marilyn-hatás kedvéért még egy csatorna felé is beálltam, de nem igazán jött össze

Lehet hogy Tóriának volt igaza?

Ez az üveg Tokaji még elő fog kerülni egyszer...

A Szajna mentén még fotózkodtunk egy "keveset"

9-kor nyit az Eiffel-torony, mi pedig fél 10-re értünk oda a lábához. Rengetegen voltak ott, mindenféle nemzetiségűek. Persze előttünk és mögöttünk is németek vettek körül, mi pedig egyetlen magyar lévén, pofátlanul hangosan beszéltük ki őket, ugyanis állandóan a seggünkben voltak.

Marcsitól kaptam az utazás előtt egy útikönyvet, és sokkal hasznosabb volt mint gondoltam volna. A rituálé ugyanis minden nap a következő volt: a térképet és a metrótérképet forgatva tájékozódtunk (néha igénybe vettük Tória iPhone-jának a helyzetmeghatározását is), majd odaérve egy-egy látnivalóhoz elolvastam a róla szóló oldalakat.

Belépőjegyeink

2 és fél órát álltunk sorba, mire a kassza közelébe kerültünk, ahol átkutatták a táskánkat. És ugyan nem volt nálunk semmilyen szúró-vágó eszköz, akkor láttuk meg a táblát, miszerint üveget felvinni tilos. Tehát a bor, amit estére terveztünk a kivilágított torony előtti piknikhez, igencsak veszélyben volt. Tória jobbnak látta előre szólni, mielőtt ők látják meg a táskában, így mutatta, hogy van nálunk egy üveg, de szívesen itthagyjuk és visszajövünk érte, miután megjártuk a torony tetejét. A táskában kutatva meglátta a műanyag flakont is és mondta, hogy öntsük át, mert azt felvihetjük. Tekintve, hogy dugóhúzóval nem készültünk, előkaptam a szokásos bornyitó eszközeimet: kulcs és szájfény. Nem igazán örültem a kilométeres sor nagyságú közönségemnek, de sikeresen áttöltöttük a bort, csak a végén ment mellé egy kevés, az viszont mindenhova: a kezünkre, táskánkra, pulcsinkra. Közben a pasi Tóriával váltott pár szót:
- Honnan jöttetek?
- Magyarországról.
- De a barátnőd úgy néz ki, mint egy japán.
Amikor ezt meghallottam, vérig sértve emeltem fel a napszemüvegem, hogy lássa a kicsit sem húzott szemeimet, majd továbbmentünk, miután a mögöttünk álló emberek elkönyveltek minket alkoholistáknak.

Beszálltunk a liftbe, ami felvitt minket a második emeletre. Ott egyből beálltunk a sorba a lift felé, ami a csúcsra vitt minket. Összesen 3 órába telt, mire felértünk a legfelső emeletre, de az idő is és a pénz is megérte! Eszméletlen szép volt a kilátás és a tiszta idő miatt, messzire el lehetett látni.

Kedvenc szuvenírem a boltokból: bocis plüss Eiffel-torony!

A legviccesebb az egészben, hogy Tória otthon sosem tudja összeegyeztetni a találkát az egyik barátnőjével, Virággal. Tavaly New Yorkban voltak egyszerre és futottak össze pár közös fotó erejéig, most pedig a párizsi hétvégét sikerült egymástól teljesen függetlenül egy időpontra tenni, így ismét csak külföldön került sor az éves találkozóra.

Mire lejöttünk a toronyból, már délután volt, úgyhogy irány vissza a Sanzelizére, különben tényleg éhen halunk! Útba ejtettük a kajálda felé a Disney boltot is, ahol milliónyi plüss és annál is több gyerek hemzsegett. Rengeteg Disney mesefigura minden formában: bögrék, takarók, plüssök, babák, törülközők, pólók és még a bejegyzés végéig sorolhatnám. Kifejezetten csalódtam, hogy Hannah Montanát és társait nem találtam meg a boltban, de találtam helyette más cuki figurákat is, amiket összefogdoshattam. Természetes a kasszánál tömött sorok voltak megpakolt kosarakkal, hiszen sok szülőnek van lelkiismeret furdalása a szeretethiányos, óperek által felnevelt gyerekeik miatt.

Hasonlítunk?

Csillapítottunk az éhségünket a Quickben (francia gyorsétterem), majd irány a Bastille-negyed. Ide már metróval mentünk, mert kint volt a központból, és amúgyis elég durván lejártuk a lábunkat két nap alatt.
Megérkezésünk után kerestük a Bastille-erődöt, tudtuk, hogy ez valami vár-féleség. Miután körbenéztünk és semmit sem láttunk, leültünk egy kőre és a szokásos rituálé: útikönyv felolvasása. Amikor kiderült, hogy az erődnek már nyoma sincs mára, ugyanis a lerombolás után az összes követ elhordták onnan, nagyon elkezdtünk nevetni.

Helyette ez az oszlop állt a tér közepén, amit Július-oszlopnak neveznek és a forradalom áldozatai előtt állít emléket.

Sétáltunk a negyedben, ugyanis ennek a városrésznek egészen más hangulata volt, mint a belvárosnak. Kis utcák, rengeteg bár, kis kávézó és kajálda. Itt találkoztunk a legtöbb feketével, indiaival, törökkel és még sorolhatnám, pedig egész Párizs tele van velük. Az oszlop mögött feka zenére táncoltak a srácok egymás után, hihetetlen hangulatos volt, pont mint régen a RH partykon.

A hamburgi vörös lámpás negyedre emlékeztetett az a sok kocsma.

Még a Barba családot is megtaláltam az egyik szuveníresnél! Emlékszik rájuk valaki rajtam kívül? :)

Miután bejártuk ezt a városrészt is, kértünk egy gyros menüt elvitelre, majd irány az Eiffel-torony, hiszen kötelező jelleggel látni kell kivilágítva is! A metróból kiszállva megláttuk a tornyot és tátott szájjal siettünk, hogy minél hamarabb leülhessünk az előtte lévő tér füvén, kajálhassunk egy hatalmasat és gyönyörködhessünk a fényekben.

A kis piknikünk közben odajött hozzánk egy srác, hogy van-e nálunk bornyitó. Jajh aranyom, jó helyre jöttél. Mondtam, hogy dugóhúzó nincs, de van ajakápolóm. A srác azt hitte megbolondultam vagy hogy erőteljesen elcsesztem valamit az angollal, de miután megmutattam neki a paraszt-féle bornyitást, örömmel tért vissza az üveggel a kis pajtásaihoz.

A feka árusok is ott voltak természetesen, mint mindenhol a városban. Hihetetlen az alkalmazkodó képességük: normál esetben Eiffel-tornyokat árulnak minden méretben, de ha elkezd csepegni az eső, előkerülnek az esernyőikkel, este pedig bort és cigit árulnak a torony előtt romantikázóknak.

Visszatérve a szállásra, Scarlett már aludt, mi pedig gyorsan belebújtunk a hálózsákunkba hogy ne nagyon zavarkodjunk. Mondanom sem kell, hogy egy perc alatt elaludtunk.