2012. június 19., kedd

24 óra alatt 4 ország - Első nap Párizsban

Ígéretemhez híven meglátogattam Tória barátnőmet Heidelbergben. Nameg átruccantunk Párizsba! Azt hiszem ez lesz pályafutásom eddigi leghosszabb bejegyzése, úgyhogy készítsetek egy pohár mindenkirerábízomhogymit a gép mellé és induljon a banzáj!


Tória barátnőm Heidelbergben óperkedik egy fél évet, egyértelmű volt, hogy meglátogatom (blogja: http://vikimenninemetorszag2012.blogspot.de/). Meg is vettem a buszjegyeket oda-vissza június 14. és 26. napokra, illetve miért ne kiránduljunk el akkor már Párizsba is, ha már ilyen közel van? Mindig is el akartam látogatni oda is, így egyértelmű volt, hogy az egyik hétvégét szigorúan csakis Párizsra szánjuk.


A csütörtöki napom kaotikus élmény volt, de a pénteknek a közelébe sem ér. Eszméletlen rosszul aludtam, mert izgultam az út miatt, elvégre nekem már egy repülőgépet is sikerült lekésnem! Ugyan a vonatot direkt úgy választottam ki, hogy ha valami történik az elsővel, akkor még a következővel is bőven odaérjek, de nem lepődtem volna meg, ha most tör ki a MÁV-sztrájk, most szakad le egy vezeték, most siklik ki a vonat, most kezdenek felújítani egy újabb részt a síneken és még sorolhatnám hány horrorfilm trailere pergett le a szemem előtt. De pánikra semmi ok, a 20 kg-os bőröndömmel és a telipakolt kézipoggyászommal percre pontosan megérkeztem a Nyugatiba, ahonnan irány a Népliget! Szomorúan konstatáltam, hogy a wc-ért kábé mindenhol fizetni kell, de egy gyorsvonatos és metrós út után egy kézmosást nekem minden pénzt megér!


A Népligetbe érve a visszautam jegyét megpróbáltam visszaváltani, ugyanis idő közben Marcsi barátnőmet visszahívták Ausztriába 3 hétre a volt családjához dolgozni (blogja: http://naspolya89.blogspot.de/), így miért ne Kitzbühelt útbaejtve mennék haza? Ő is volt nálam anno Németországban, így most én is betekintést nyerhetek majd az ő rabszolgasorsának életébe. A csaj rávilágított a tényre, hogy visszafelé is keresztülmegyünk Bécsen és simán leszállhatok ott is, onnan pedig megyek ahova akarok. Hogy ez nekem miért nem jutott hamarabb eszembe? Úgyhogy csak átrakattam két nappal későbbre az utat és vártam a buszomat.


Áldottam az eget, hogy a júliusi Cosmó már a boltokban volt és volt mi elvegye az úton a figyelmemet az irdatlan bűzről. Ugyanis ahogy beszálltunk a buszba és este 7-kor elindultunk, elég durván megcsapott egy szagfelhő. Azt hittem kintről jött, de mivel hűen velünk maradt a szag, rá kellett hogy jöjjek: a buszon velünk utazó fekete tesó vette le a cipőjét. Azt hittem, ennél rosszabb már nem lehet, de ekkor Győrben felszállt egy öreg bácsika a buszra az irdatlan hugyszagával. Első ránézésre azt hittem hajléktalan, de akkor nem lett volna jegye az útra. A buszon mindenki a szagos pasiról beszélt. Meglepődtem, hogy németül szólalt meg, azt hittem nyugaton nem élnek ilyen igénytelen emberek, de tudhattam volna, hogy külföldi, mert Löwenbrau sört hozott útravalóként, nem pedig Rákóczit. Reménykedtem, hogy Bécsben leszáll, de nem volt mázlim: tovább utazott mint én. A szaghatás egyre durvább lett, az egyik megállónál úgy szállt le a buszról, hogy hatalmas folt volt a nadrágján, majd visszaszállva a buszra lecsúszott gatyával beült a helyére és elkezdte morzsolgatni a pöcsét. Szerencsére ez már az út végefelé történt, különben tuti kidobom a taccsot.


Ezektől eltekintve az út nem volt olyan durva, mint hittem. Féltem a 16 órás buszúttól, és bár csak ülve vagy összegubózott megzatpózban tudtam aludni egy-egy fél órát, egyáltalán nem viselt meg a dolog. A sofőr nagyon jól vezetett és végig egyenesen mentünk, semmi szerpentin, semmi szar göröngyös út. Sokan nyafogtak, hogy jaj sok van-e még, jaj mikor érünk már oda? Hát nézd meg a menetrendet és megtudod, amúgy meg pofa be!


Másnap 11-kor érkeztem meg Heidelbergbe, Tória már várt az állomáson. Fel sem fogtam, hogy vége az útnak és 2 hónap után újra látjuk egymást! Hazacaplattunk és lezuhanyoztam, mert éreztem hogy a sminkben alvás és a 16 órás buszút nem tett túl jót az állapotomnak. Kisajátítottam magamnak az egyik polcot és nagyjából kipakoltam a cuccaimat, majd elővettem a hátizsákot és elkezdtem bepakolni a még aznap rám váró útra: este 7-kor irány Párizs! Csak így tudtuk megoldani, mert Tória megkapta szabadnak a hétfőt, mert az apuka ígyis-úgyis otthon maradt volna: az egyik gyereket orvoshoz kellett vinni.


Délután még játszottunk a gyerekekkel és pizzát sütöttünk vacsorára. Eléggé elszoktam már a gyerekek jelenlététől és 1-2 óra gyerekzsivaly után közöltem, hogy dejó, hogy nekem már nem kell ezt csinálnom. A két kislány (3 és 8) nagyon aranyosak meg kedvesek, de hihetetlenül fárasztóak. Továbbá nem voltam felkészülve a következő kérdésekre és a rá adandó válaszokra sem:


- Ez neked igazi tetoválás vagy lemosható?
Ki gondolta volna, hogy az órám mögött is kiszúrják a kilógó csápokat? Azt hazudtam, hogy lemosható. Azt hiszem a bio-buzi anyuka nem örülne, ha rossz példát látnak a lányai.


- Miért vagy kisminkelve?
Csak nem mondhatom, hogy azért, mert így szebb vagyok. Tória kimentett egy "Mert Ildi nagyon szereti a színeket" mondattal, így magyarázatot kaptak a lila szemceruzára és a rózsaszín pirosítóra is.


- Te voltál már orvosnál?
- Igen.
- És megvizsgálta a vaginádat?
- TESSÉK????


A kis Laylának olvastam egy mesét meg lovagoltattam a hátamon, kint voltunk velünk a játszótéren, majd jött is haza 5 körül az anyuka, akinek bemutatkoztam, majd nem sokkal később le is léptünk 1-1 hátizsakkal és kistáskával, plusz egy teli szatyornyi útravaló kajával és innivalóval.


Mivel a buszunk Stuttgartból indult (1 óra kocsival Heidelbergből), így meg kellett oldanunk az odautat. A vonat drága, így keresgéltünk a mitfahrgelegenheit.de-n. Ez olyasmi, mint egy társkereső, csak itt utasokat vagy sofőrt keres az ember. Ha van még hely a kocsidban, akkor beírhatod, hogy pénteken utazol Stuttgartba Heidelbergből, van még három hely a kocsimban, 8 euróért elviszlek, így mindenki jól jár. Ez itt nyugaton épp olyan bevett szokás, mint ópert tartani. Szerda este sikerült találnunk egy csávót, aki 12 euróért elvitt volna minket (a vonat árának a fele), csakhogy péntek délben lemondta, így gyorsan kellett cselekedni. Az út előtt pár órával találtunk egy új embert, Gökhent, aki 8 euróért vitt volna el minket. Megbeszéltük, hogy 7-kor találkozunk a buszvégállomásnál a Meki előtt és ott felvesz minket. Csak annyit tudtunk, hogy Gökhen a neve és egy Mercedesszel jön. Amikor megérkeztünk az állomásra, elénk kanyarodott egy eszméletlen gyönyörű, természetesen méregdrága, csillogó fekete Merci. Elkezdtünk hülyéskedni, hogy a hintó előállt, majd felhívott minket Gökhen és amikor kiderült, hogy tényleg azzal az autóval megyünk csak tátottuk a szánkat és nevettünk. Jött még egy harmadik lány is, beültünk a kocsiba és csak némán csodálkoztunk. Az autó csillogott mindenhol, bézs bőrülés szolgált kárpitként, hangafalak voltak mindenhol beépítve és ha 600 fekvő rendőrön megyünk keresztül se éreztem volna semmit. A srác kb. 25-28 között lehetett és török, a harmadik lány Dél-Amerikából jött, úgyhogy egész jó kis multikulti csapat jött össze. Ráadásul kiderült, hogy mindannyian voltunk óperek már (igen, a srác is!!!), majd a sofőrünk hozzátette: "És tudjátok még mi a közös bennünk? Hogy egyikünk országa sem játszik az EB-n!" Őőő, valóban.





Így vigyorogtunk a kocsit látva





Nagyon nagyon drukkoltunk, hogy ne legyen dugó, mert elég szűkös volt az idő a busz indulásáig. Nos, dugó az éppen nem volt, csak éppen Gökhen hajtott le rosszkor az autópályáról, így 20 percet veszítettünk. Izzadt a tenyerem, hogy nem érünk oda időben és oda a párizsi utunknak. Utána viszont beletaposott a gázba, szegény autót nagyon gyötörte, de mondta hogy mindig így vezet. 240-nel hagytuk le a többi autót és eszméletlen jó volt!


Sikerült időben odaérni Stuttgartba, kifizettük az utunkat (harmada a vonat árának) majd nem sokkal utána jött is a Párizsba tartó buszunk.


A busz tele volt mindenféle nemzetiségű és bőrszínű fiatallal, mi voltunk persze az egyetlen magyarok. Este negyed 10-kor indultunk el, és akárhogyan is számolom, a pénteki napon 4 országon mentem keresztül: Magyarország volt a kiindulópont, Ausztrián keresztül ment a buszom, majd megérkezett Heidelbergbe, onnan pedig még éjfél előtt elértük Franciaországot. Ez volt a második buszon töltött éjszakám, de közel sem az út hosszúsága miatt volt kalandos, hanem a sofőrök miatt. Először azon gondolkoztam, hogy ivott-e a sofőr, majd inkább már azon, hogy mennyit. Elindulás előtt nem megszámolni jött az utasokat (a magyar sofőr 2-3x átszámolt minket) hanem hátrakiabált, hogy "Mindenki itt van?", majd amikor nem érkezett válasz, elindult. Később rá kellett jönnöm, hogy ez a franciáknál igencsak megszokott jelenség, de erről majd később.


Magyarországról úgy indultam el, hogy volt ugyan buszjegyünk a francia fővárosba, de hogy hol alszunk és és hogy jutunk el Heidelbergből Stuttgartba, az még kérdéses volt. Nem izgultam, tudtam, hogy minden meg fog oldódni. Ha más nincs, akkor vonattal megyünk és az állomáson alszunk a magunkkal vitt hálózsákban. Erre az út előtt minden megoldódott: elvittek minket Stuttgartba egy fullos kocsival egy kis aprópénzért, couchsurfingen pedig írt egy koreai lány, hogy csak a földön van nála hely, de ha ez megfelel, akkor mehetünk hozzá. Földön alvás nem probléma, a busz után akármin vágom magam vízszintesbe, tökéletes! (A couchsurfing egy olyan oldal, mint amit az előbb emlegettem, csak nem sofőrt vagy utasokat lehet vele találni, hanem szállást! Fel kell regisztrálni, és ha hajlandó vagy idegeneknek szállást adni pár éjszakára, akkor te is mehetsz akárhova aludni.) Tória kb. 15-20 embernek írt már 1-2 héttel az út előtt, de mindenkinél volt már ember, vagy éppen senki nem volt otthon. Végül ránk akadt Scarlett és felajánlotta a padlóját két éjszakára is!


Úgyhogy reggel fél 7-kor megérkeztünk Párizsba, letámolyogtunk a buszról és bemetróztunk a városközpontba. Semmi útitervünk nem volt, de mivel esett az eső és csak vasárnapra mondtak napsütést, egyértelmű volt, hogy fedett helyre megyünk: irány a Louvre!




A Louvre-hoz érve megpillantottuk az Eiffel-tornyot is! Mivel eddig több embertől hallottam, hogy a filmekből látva nagyobbnak tűnt, egyértelmű volt, hogy nem egy Empire State Bulidinggel fogok találkozni. De úgy tűnik Tória nem hallott még a torony méreteiről, ugyanis meglátva a csúcsott kibukott belőle: "Csak ekkora?". Tehát úgy tűnik igaz: nem szabad hinni a filmeknek. (Bár ezt már a sok romantikus filmből is tudjuk.)


A nagy piramis csak 9-kor nyitott, így leheveredtünk a körülvevő palota lépcsőire és megreggeliztünk.


Hajléktalan-szekció

Kávét kotyvasztok a reggelihez

Már nyitás előtt elkezdett gyűlni a tömeg, így fél 9-kor mi is beálltunk a sorba. Kb. 20 ember volt előttünk, nyitásra viszont már kígyózott a sor mögöttünk. 


A sor töredéke mögöttünk

Louvre előtti pózerkedés



Bejutottunk és irány a pénztár, ahol kiderült, hogy nekünk ingyenes a belépés, ugyanis 26 év alattiak vagyunk és az Európai Unió tagjai. Méghogy a pénz nem boldogít, örültünk annak a megspórolt 10 eurónak, mint majom a farkának! Rémlett nekem, hogy nincs belépő, de a bejáratnál tisztán le volt írva az összes árkategória, kivéve az, hogy létezik egy ingyenes kategória is.


A múzeum belülről:








Első dolgunk a Mona Lisa megkeresése volt! Jól is tettük, mert utána akkora tömeg lett a teremben, hogy meg se tudtuk volna nézni a festményt.


A Louvre legjei:


A leghíresebb festmény


A legpetőfibb festmény

A legfuturisztikusabb ábrázolás

A legmeghökkentőbb szobor

 A legperverzebb szobor


A legjobb Rubik-kocka a világon


A leghasznosabb szuvenír


Az eső csepergélt, így irány egy újabb fedett hely: a Notre Dame. Nagyjából egy helyen vannak a dolgok és az első nap még bírtuk a strapát, úgyhogy gyalog mentünk.


A Szajna partján mentünk
  
Út közben találtuk ezt a hidat, nem is tudtam, hogy van ilyen Párizsban


A szerelmesek rálakatolják a nevükkel ellátott lakatot. Megtalálható minden féle lakat, egészen a különleges színesektől...

 ... a biciklilakatokig.


Majd megérkeztük a Notre Dame-hoz, ahol újabb kígyózó sor várt minket. Ám a sor gyorsan haladt, 10 perc alatt bent voltunk és ide sem kellett belépőt fizetnünk.




A Notre Dame előtti téren van egy csatornafedél, ami a nulla km-t jelzi. A legenda szerint, ha rááll az ember, akkor mindenképp vissza fog térni Párizsba. Mivel Tória apukája már többször is volt Párizsban, ám az utolsó alkalommal nem volt ideje ide ellátogatni és azóta nem is tért vissza a városba, véresen komolyan vettük az ügyet.









Ezután elmetróztunk a szállásadónk lakásához, aki lejött értünk és lepakoltuk nála a cuccainkat. Mondta Scarlett, hogy kicsi a lakása és igazi kihívás lesz két embernek helyet adni, de erre azért nem számítottam. Ezt a kis lakást még garzonnak sem nevezném: egy nagyszoba méretű lakás, csakhogy helyet kap ebben a szobában a zuhanyfülke, a hűtő és a mosogató is.



A rendrakás nem az erőssége






Kaptunk kulcsot és néhány hasznos tanácsot, majd ismét útnak eredtünk. Gyalog mentünk a Diadalívhez is, majd a Chams-Élysées-n (innentől kezdve csak: Sanzelizé) lesétálva néhány kanyart beiktatva elmentünk az Eiffel-toronyhoz, elvégre nem feküdhettünk le anélkül, hogy ne láttuk volna Párizs jelképét!







Visszafelé a Szajna mentén sétáltunk, majd irány a kivilágított Sanzelizé.












Majd hazasétáltunk érintve a Diadalívet és egy gyors zuhany után, bedobtuk a szunyát.


Azt hiszem lesétáltuk aznap (is) a maratont, így fel sem tűnt, hogy a padlón alszok és a koszos ruháimat használom párnának. Tökéletes napot zártunk és az út előtt pár órával oldódott meg minden, el sem hiszem.

És bár elég sok mindent bevállaltam volna ezért az útért, örülök, hogy nem kellett ilyesmire vetemednünk. :)

8 megjegyzés:

  1. Szia Ildi!

    Baromira örülök ennek a hirtelen visszatérésednek és szokásodhoz híven hozod a formád is - csak és kizárólag jó értelemben!, megnyugodtam teljesen - Ildi még mindig a régi. Még nem igazán bírtam abbahagyni a kuncogást mire ideértem hogy hozzá is szóljak a dolgokhoz, de el kell mondjam; fantasztikus beszámoló lett ismét. Ez visz mindent: "Ráadásul kiderült, hogy mindannyian voltunk óperek már (igen, a srác is!!!), majd a sofőrünk hozzátette: "És tudjátok még mi a közös bennünk? Hogy egyikünk országa sem játszik az EB-n!" Őőő, valóban." :D :D :D

    Egyébként remélem jól vagy otthon, jól megy sorod, suli, magánélet, minden pöpec. Bár minden nap írnál, egy rossz napom nem lenne szerintem... :)
    Puszillak, szép nyarat...és azért tenyerem dörzsölgetve várom a következő bejegyzést! ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig bevallom, aggódtam, mert már nagyon rég nem írtam semmit. Hiányzott nagyon a blogírás, és alig vártam, hogy ha nem is papírra, de blogra vessem a kis sztorikat :)
      Most már itt a nyár, sokkal izgalmasabbak így a napok, úgyhogy lehet nem ezek lesznek az utolsó ilyen bejegyzések :))
      Pusziii

      Törlés
  2. Micsoda meglepetés!!! Az előző blogodat nagyon szerettem és azt kívánom, bár minden hónapban elutaznál így valahova és megosztanád velünk:)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, de cukor vagy!!!! ^^ hát igen, annak bizony én is örülnék :D

      Törlés
  3. Szia!
    Mint ismeretlen olvasód jelentkezem:)
    Egyetértek az előző két hozzászólóval és alig várom a folytatást.
    Utazz még sokat és oszd meg velünk:))

    VálaszTörlés
  4. azta durva mindenit... véletlenül ide tévedtem és mit láttam??? új bejegyzések és ez kirááááály!!!! még nem leselkedtem neki, hogy elolvassam, de elfogom egy szuszra, csak gondoltam megjegyzem, hogy ez istenkirályság!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök hogy idetaláltál, jó olvasgatást!!!! :)))) :D

      Törlés