Második nap Párizsban

A vasárnapi napra verőfényes napsütést és kb. 24 fokos tökéletes kirándulóidőt mondtak, így aznapra terveztük az Eiffel-toronyra való felmenetelt.

Reggel 7-kor keltünk, majd gyorsan felkaptunk valamit és elhúztuk a csíkot, hogy Scarlett még nyugodtan tudjon aludni. Bementünk az első utunkba akadó Mekibe, ahol arcot mostunk, rendbe tettük magunkat, sminkeltem, majd betoltunk egy kis kávét.

A vasárnap reggeli kihalt utcák

Engem Budapestre emlékeztetett az összes utca (leszámítva a világhírű látnivalókat)

A Diadalív mellett mentünk el, majd végig a Sanzelizén lesétáltunk az Eiffel-toronyig.

A Marilyn-hatás kedvéért még egy csatorna felé is beálltam, de nem igazán jött össze

Lehet hogy Tóriának volt igaza?

Ez az üveg Tokaji még elő fog kerülni egyszer...

A Szajna mentén még fotózkodtunk egy "keveset"

9-kor nyit az Eiffel-torony, mi pedig fél 10-re értünk oda a lábához. Rengetegen voltak ott, mindenféle nemzetiségűek. Persze előttünk és mögöttünk is németek vettek körül, mi pedig egyetlen magyar lévén, pofátlanul hangosan beszéltük ki őket, ugyanis állandóan a seggünkben voltak.

Marcsitól kaptam az utazás előtt egy útikönyvet, és sokkal hasznosabb volt mint gondoltam volna. A rituálé ugyanis minden nap a következő volt: a térképet és a metrótérképet forgatva tájékozódtunk (néha igénybe vettük Tória iPhone-jának a helyzetmeghatározását is), majd odaérve egy-egy látnivalóhoz elolvastam a róla szóló oldalakat.

Belépőjegyeink

2 és fél órát álltunk sorba, mire a kassza közelébe kerültünk, ahol átkutatták a táskánkat. És ugyan nem volt nálunk semmilyen szúró-vágó eszköz, akkor láttuk meg a táblát, miszerint üveget felvinni tilos. Tehát a bor, amit estére terveztünk a kivilágított torony előtti piknikhez, igencsak veszélyben volt. Tória jobbnak látta előre szólni, mielőtt ők látják meg a táskában, így mutatta, hogy van nálunk egy üveg, de szívesen itthagyjuk és visszajövünk érte, miután megjártuk a torony tetejét. A táskában kutatva meglátta a műanyag flakont is és mondta, hogy öntsük át, mert azt felvihetjük. Tekintve, hogy dugóhúzóval nem készültünk, előkaptam a szokásos bornyitó eszközeimet: kulcs és szájfény. Nem igazán örültem a kilométeres sor nagyságú közönségemnek, de sikeresen áttöltöttük a bort, csak a végén ment mellé egy kevés, az viszont mindenhova: a kezünkre, táskánkra, pulcsinkra. Közben a pasi Tóriával váltott pár szót:
- Honnan jöttetek?
- Magyarországról.
- De a barátnőd úgy néz ki, mint egy japán.
Amikor ezt meghallottam, vérig sértve emeltem fel a napszemüvegem, hogy lássa a kicsit sem húzott szemeimet, majd továbbmentünk, miután a mögöttünk álló emberek elkönyveltek minket alkoholistáknak.

Beszálltunk a liftbe, ami felvitt minket a második emeletre. Ott egyből beálltunk a sorba a lift felé, ami a csúcsra vitt minket. Összesen 3 órába telt, mire felértünk a legfelső emeletre, de az idő is és a pénz is megérte! Eszméletlen szép volt a kilátás és a tiszta idő miatt, messzire el lehetett látni.

Kedvenc szuvenírem a boltokból: bocis plüss Eiffel-torony!

A legviccesebb az egészben, hogy Tória otthon sosem tudja összeegyeztetni a találkát az egyik barátnőjével, Virággal. Tavaly New Yorkban voltak egyszerre és futottak össze pár közös fotó erejéig, most pedig a párizsi hétvégét sikerült egymástól teljesen függetlenül egy időpontra tenni, így ismét csak külföldön került sor az éves találkozóra.

Mire lejöttünk a toronyból, már délután volt, úgyhogy irány vissza a Sanzelizére, különben tényleg éhen halunk! Útba ejtettük a kajálda felé a Disney boltot is, ahol milliónyi plüss és annál is több gyerek hemzsegett. Rengeteg Disney mesefigura minden formában: bögrék, takarók, plüssök, babák, törülközők, pólók és még a bejegyzés végéig sorolhatnám. Kifejezetten csalódtam, hogy Hannah Montanát és társait nem találtam meg a boltban, de találtam helyette más cuki figurákat is, amiket összefogdoshattam. Természetes a kasszánál tömött sorok voltak megpakolt kosarakkal, hiszen sok szülőnek van lelkiismeret furdalása a szeretethiányos, óperek által felnevelt gyerekeik miatt.

Hasonlítunk?

Csillapítottunk az éhségünket a Quickben (francia gyorsétterem), majd irány a Bastille-negyed. Ide már metróval mentünk, mert kint volt a központból, és amúgyis elég durván lejártuk a lábunkat két nap alatt.
Megérkezésünk után kerestük a Bastille-erődöt, tudtuk, hogy ez valami vár-féleség. Miután körbenéztünk és semmit sem láttunk, leültünk egy kőre és a szokásos rituálé: útikönyv felolvasása. Amikor kiderült, hogy az erődnek már nyoma sincs mára, ugyanis a lerombolás után az összes követ elhordták onnan, nagyon elkezdtünk nevetni.

Helyette ez az oszlop állt a tér közepén, amit Július-oszlopnak neveznek és a forradalom áldozatai előtt állít emléket.

Sétáltunk a negyedben, ugyanis ennek a városrésznek egészen más hangulata volt, mint a belvárosnak. Kis utcák, rengeteg bár, kis kávézó és kajálda. Itt találkoztunk a legtöbb feketével, indiaival, törökkel és még sorolhatnám, pedig egész Párizs tele van velük. Az oszlop mögött feka zenére táncoltak a srácok egymás után, hihetetlen hangulatos volt, pont mint régen a RH partykon.

A hamburgi vörös lámpás negyedre emlékeztetett az a sok kocsma.

Még a Barba családot is megtaláltam az egyik szuveníresnél! Emlékszik rájuk valaki rajtam kívül? :)

Miután bejártuk ezt a városrészt is, kértünk egy gyros menüt elvitelre, majd irány az Eiffel-torony, hiszen kötelező jelleggel látni kell kivilágítva is! A metróból kiszállva megláttuk a tornyot és tátott szájjal siettünk, hogy minél hamarabb leülhessünk az előtte lévő tér füvén, kajálhassunk egy hatalmasat és gyönyörködhessünk a fényekben.

A kis piknikünk közben odajött hozzánk egy srác, hogy van-e nálunk bornyitó. Jajh aranyom, jó helyre jöttél. Mondtam, hogy dugóhúzó nincs, de van ajakápolóm. A srác azt hitte megbolondultam vagy hogy erőteljesen elcsesztem valamit az angollal, de miután megmutattam neki a paraszt-féle bornyitást, örömmel tért vissza az üveggel a kis pajtásaihoz.

A feka árusok is ott voltak természetesen, mint mindenhol a városban. Hihetetlen az alkalmazkodó képességük: normál esetben Eiffel-tornyokat árulnak minden méretben, de ha elkezd csepegni az eső, előkerülnek az esernyőikkel, este pedig bort és cigit árulnak a torony előtt romantikázóknak.

Visszatérve a szállásra, Scarlett már aludt, mi pedig gyorsan belebújtunk a hálózsákunkba hogy ne nagyon zavarkodjunk. Mondanom sem kell, hogy egy perc alatt elaludtunk.