Heidelbergben felszálltam a buszra délután 5-kor és elindultunk Bécsbe. Úgy terveztem, hogy aludni fogok a buszon, de egyszerűen nem ment, nem voltam álmos, inkább zenét hallgattam és bámultam ki az ablakon. Amikor besötétedett, elhatároztam, hogy mostmáraztán tényleg alszok, de elkezdték vetíteni az Ocean 11 című filmet, amiről már sok jót hallottam, ráadásul tele van jobbnál jobb színészekkel (khmm... pasikkal), úgyhogy nem hagyhattam ki azt sem. A film után sem igazán jött össze az a kiadós alvás, ugyanis Münchennél tele lett a busz és mellém telepedett le egy nő, aki előszeretettel terpeszkedett a botjával az én irányomba is. Így csak pár 10-20 perces alvós szakaszt sikerült beiktatnom.
Hajnali 5-kor érkeztünk meg Bécsbe, ám a mitfahrgelegenheiton leegyeztetett kocsim csak 8-kor indult, úgyhogy még megittam egy kávét, leültem egy padra megírni az előző blogbejegyzést, majd olvasgattam a magammal hozott könyvet. Hamar eltelt az idő és 3/4 8-kor már kiszúrtam a buszmegállóval szemben az ezüst VW-t a leírt rendszámmal. Odamentem a kocsihoz és meglepetésemre a Christoph név egy fiatal srácot takart. Utánam nem sokkal érkezett még egy osztrák lányból és egy szíriai srácból álló pár és még vártuk az ötödik személyünket, akinek 8-kor még ki volt kapcsolva a telefonja. Vártunk még egy kicsit, majd öt perc múlva jött a hívás a csajtól, hogy elaludt, de maximum fél óra múlva ott van a kocsinál, ha úgy döntünk, hogy megvárjuk. Mondtam, hogy nekem fél óra ide-vagy oda igazán nem számít, a többieknek sem volt vonatcsatlakozása vagy megbeszélt időpontja, így úgy döntöttünk, hogy várunk. Addig leültünk a többiekkel egy padra és dumáltunk. Megint hihetetlen emberekkel hozott össze a sors: Christophról kiderült, hogy két szót tud magyarul: igen, rendőrség. Utóbbit azért, mert parkolási díj híján kerékbilincset raktak az autójára, illetve mert ugyanezt az autót két évvel később ki is rámolták a fővárosunkban. Az osztrák lány is nagy világjáró: Indiában, Szíriában és ki tudja még hány ilyen egzotikus helyen járt, nameg Vietnámban dolgozott egy évet, most pedig Kenyába vágyik. A szíriai srácot pedig hamarosan kitoloncolják Ausztriából, mert lejár a vízuma, így szeptemberben összeházasodnak a lánnyal.
3/4 9-kor tudtunk elindulni, a lány tényleg odaért fél óra alatt. Nem bántam meg, hogy megvártuk, mert hihetetlen arc volt: szlovák származású, Bécsben dolgozó színésznő, aki amikor megtudta, hogy Magyarországról jövök, rákezdett: "Sziaaa!Hol ván á Ildikó? Nem tudom mágyárul." Az egyik unokatestvérének magyar felmenői vannak és többször járt már kis országunkban.
Én ültem elöl, így páholyból láthattam az egyre csak közeledő hegyeket és dumáltam a sofőrünkkel, nameg aludtam egy keveset.
Délután 1-re érkeztem meg Wörglbe, ahonnan már csak pár km és elérem a célt: Kitzbühelt. Érdekes módon a több, mint 4 órás autóútért csak 20 eurót fizettem, a kis fél órás vonatútért meg 7-et. De nem baj, mert ígyis fele annyiból jöttem ki, mint ami a vonatjegy ára lett volna és megúsztam pár átszállást.
Ahogy kiszálltam a kocsiból, mentem a pénztárhoz venni egy jegyet. Mázlim volt, mert 5 percem volt a vonat indulásáig, így kényelmesen odaértem.
Amikor leszálltam a vonatról, Marcsi már várt az állomáson az egyik gyerekkel, Olival. Ahogy hazaértünk, első dolgom volt meginni egy liter vizet, mert nagyon meleg volt. Majd lezuhanyoztam, mert sok jó ember kis helyen is büdös.
Még aznap találkoztam az egész famíliával: anyuka, apuka és a 3 gyerek. A 6 éves kislány nagyon kis tündér, nem visítozik, hanem szépen elvan, ha játszik vele valaki. Rajzolgattunk meg voltunk a játszótéren és nagyon szépen elvolt.
A 3 éves kisfiú hátőőő, hogy is mondjam... a hatalmas lufifeje és az üres tekintete miatt először azt hittem, hogy fogyatékos, de mint kiderült, egyszerűen csak itt sem szokás délután aludni a kicsiknek. Miután öt percig bámult maga elé a konyhában, kirohant és elkezdett visítani, mint akit gyilkolnak. Marcsi azt mondta, hogy amúgy nagyon kis aranyos gyerek és ő nagyon szerette őt tavaly is. Nos, én eddig ezzel a részével még nem találkoztam sajnos.
A 7 éves nagyfiúval még nem sok kontaktom volt eddig, de Marcsi szerint ő maga a gonosz, úgyhogy hozzá sem fűzök túl sok reményt.
Az apuka félpucéron járkál itthon, elég laza, az anyuka pedig egyfolytában osztrák dialektussal motyog az orra alatt, akárkivel beszél.
Kíváncsian várom a folytatást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése