2012. október 29., hétfő

Első hó Zürichben


Marcsi barátnőm egy évre hagyta el kedves hazánkat, hogy ezúttal egy német lelkész családnál óperkedjen Svájcban, Rorschachban. Alap volt, hogy itt is meglátogatom őt, úgyhogy október 26-án útrakeltem és irány Zürich!

Már több mint egy hónapja megvettem a vonatjegyeket, mert így olcsóbb volt. Fekvőkocsis éjszakai utazás volt, megspékelve azzal, hogy a legfelső emeletre kaptam jegyet. Nem tudtam elképzelni, hogy fog kinézni az ágy, vagy hogy mekkora lesz a hely, amelyen 6 ember együtt fog aludni. Amikor megláttam, leesett az állam: egy normál méretű kabin volt, csak éppen az ülések helyén három egymás felett elhelyezett ágy. A tériszony tőlem messze áll, de azért egy percre most sikerült berezelnem, hogy hogyan fogok a legfelső ágyra felmászni, vagy hogy mekkorát fogok zuhanni, ha a vonatnak be kell nyomni egy satuféket.

Szerencsére simán felmásztam, bár amikor kanyarodott vagy fékezett a vonat, azt lehetett érezni, de egyáltalán nem volt vészes. A társaság csupa magyarból állt: három magyar nő és az egyiknek a gyereke. Persze itt sem úsztam meg a gyerekeket. Szerencsére nagyon kis kedves, aranyos kislány volt, bár amikor én épp sms-eket írosgattam még kihasználva a magyar tarifákat, neki éppen akkor támadt kedve azt játszani, hogy felmászik hozzám és hirtelen rám nézve azt kiáltja "Kukuuucs!"

Az utat jelentem, túléltem! Simán tudtam aludni (amihez valószínűleg az is hozzátett, hogy előttevaló nap csak egy órát aludtam éjszaka), bár az azért eszembeötlött, hogy egy férfi vagy egy magasabb/testesebb nő hogyan fér el ezeken szivaccsal borított deszkákon.

Reggel 8 után ért a vonat Zürichbe, ahol Marcsi már várt. Meg sajnos az eső is. De nem zavartattuk magunkat, volt esernyőnk és irány a nagyváros!

A vasútállomásról hozott térkép segítségével elmentünk a Fraumünsterbe, a Großmünsterbe, megnéztük az Opernhaust és a Zürichseeét, majd ellátogattunk az ottani egyetem főépületébe is.

Limmat folyó, háttérben pedig a Grossmünster

A Fraumünster kertje. Bent nem lehetett fotózni, viszont szerencsére a belépés ingyenes volt. 

 A Großmünsterben viszont már fotózgattunk rendesen. A különleges ablakairól híres. És hát valóban nem ilyen ablakokhoz vagyunk szokva egy templomban. 


Majd bementünk egy szuvenírboltba, ami nekem, mint bocimániásnak, maga volt a kánaán! Mindenhol bocik, de tényleg mindenhol:






Azért a kedvenc mégiscsak a bocigumikacsa!

Zürichsee (A kacsa/hattyúetetés most az eső miatt elmaradt)

Sétány az Opernhaus és a Zürichsee között

Opernhaus (Operaház)

Majd ellátogattunk az egyetemhez. Mivel Zürichben minden a központban van, így gyalog mentünk mindenhova. Az egyetemhez egy hosszú lépcsősor vezet fel (ha ide járnék, tuti megedződék 1-2 hónap alatt). Először a kettes épületébe mentünk be, ahol ingyenes múzeum volt kitömött állatokkal. És bár főleg gyerekek voltak többségben, azért ezt a múzeumot mi is igencsak értékeltük azzal a 22/23 évünkkel.

Dolmányos varjú! A kedvenc madaram ^^

Azért zsiráfra igazán nem számítottam

Na most ki koppint kit?

Volt egy óriási kiterített térkép a Földről. Az összes kontinensen oda voltak téve az állatok mini változatai, ahol a természetes élőhelyük található. Hogy a Hupikék Törpike hogy került Dél-Amerikába azt nem sikerült megfejtenem...

Az egyetem főépülete

Bent megintcsak egy ingyenes kiállítás volt, ezúttal épületmakettekkel

Az egyetem előtti tér, ahonnan be lehet látni Zürich egy részét.

Zürichi látkép


Az egyik Coopban magunkhoz vettünk egy-egy sört, majd egy fedett részen ezt igényesen el is fogyasztottuk egy kis otthonról hozott sörkorcsolyával

Mindenképpen meg akartuk még várni, hogy besötétedjen és lássuk Zürichet kivilágítva is. Ekkorra már nagy pelyhekben hullott a hó, eszméletlen szép volt!

Elégedetten indultunk haza, Rorschachba, ami még Zürichtől vonattal másfél óra volt. Megérkezésünk után szép kis kaptatón kellett átjutnunk, hogy felérjünk a házba. Felváltva húztuk felfelé a bőröndömet az egyre jobban eső hóban. Hazaérve még találkoztam az anyukával és a két gyerkőccel, majd egy megváltó zuhany és hajmosás után bezuhantam az ágyba.

2 megjegyzés:

  1. Zürichbe évek óta nézegetem, hogy legyen már olcsó repülőjegy...mennék én is. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a vonat kibírható, sőt, kaland számba megy, lehet érdemes lenne megpróbálkozni vele :D amúgy ha zürichbe mész akkor érdemes más várost is betervezni, mert zürichre bőven elég egy nap: minden a centrumban van és ha nem akarsz állatkertezni vagy ilyesmi akkor egy délután alatt be lehet járni mindent.

      Törlés