Dolgos napok és írországi összefoglaló

A hétfő és a kedd már munkával telt. 9-től kezdtük a melót és egész nap a gyerekekkel voltunk, ugyanis nyári szünet van ugyebár. A munka sose volt büdös, a baj inkább azzal volt, hogy Tória leírása alapján két tündéri kislányra (4 és 5 évesek) számítottam, ehelyett ott volt két agresszív kismalac, akik féltékenyek, amiért Tória mással is foglalkozik, így a szokásosnál is hülyébbek. Próbálkoztam nyitni feléjük, mindig kedves voltam és mosolyogtam, de a nagyobbik folyamatosan bosszantani akart: morzsát szórt a fejemre, eldobálta a dolgokat, hangosan bebaszta a fiókokat és az ajtót, szemtelenkedett, csúnyán beszélt stb. Nyilván nem az én dolgom megnevelni őket, de ebben a családban még inkább értékeltem a müncheni fogadó családom. Ott eszébe nem jutott volna a gyereknek felmászni vacsora közben az asztalra. Sokszor Babérlevélre emlékeztetettek, ugyanúgy nem bírtak megülni a helyükön, evés közben fel-alá rohangáltak, táncoltak, játszottak és mindez rendben volt a szülőknek vagy lerendezték egy vicces nevelési célzatú mondattal, amit a felnőttek poénként értékelnek, a gyerekek pedig semmit sem fogtak fel belőle, hiszen még kicsik az iróniához.

A szülők nagyon kedvesek voltak, bár nem sokat találkoztam velük, ugyanis este 6 körül jöttek haza, együtt vacsoráztunk, de akkor is a gyerekekkel voltak elfoglalva, majd Tóriával leléptünk sétálni/sörözni . Az apuka pont olyan, mint az összes többi kisgyerekes férfi: lemegy a szintjükre és gyerekként próbál egy kicsit jófej lenni, hogy bevágódjon a saját gyerekeknél. Ugyanezt láttam az összes eddigi családnál, egyedül Münchenben nem (szerencsére!). A keddi napon már nem mentem ki annyit hozzájuk, inkább tettem-vettem a szobában, mert semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy a gyerekek bedilizzenek és úgy érezzem magam, mint Isztambulban: mindenki úgy el van vakulva a szeretettől, hogy rajtam kívül senki sem veszi észre, hogy a kislányok úgy viselkednek mint a hercegnők, mindent szabad nekik és senki sem szól rájuk, ha hülyeséget csinálnak vagy el van intézve egy mondattal: így mindenki megnyugszik, hogy azért rá lett szólva a gyerekre, de minden megy tovább ugyanúgy.

Kriszti és a kutya, aki nyűszített, hogy dobjunk végre el neki valamit

Maga Írország gyönyörű! Rengeteg szép helyen jártunk és a fényképek fele annyira sem adják vissza a sziklás tengerpartok, meredek falak és tengerpartok szépségét. Mindenképpen érdemes kirándulást tenni arrafelé, órákig lehet csak ülni a fűben vagy egy sziklán és bámulni a természetet, beszélgetni egy kicsit. Aki odament ópernek, mind beleszeretett az országba és fantasztikusan érzi magát. Én személy szerint hosszabb távon valószínűleg unatkoznék, nekem szükségem van a nagyvárosok pezsgésére és a lehetőségek tárházára, viszont így pár napban megismerhettem egy kicsit Írországot és az ír kultúrát. Éljen a Guinness! :)

Kinsale

A vasárnapot Kinsale-ben töltöttük, illetve annak a környékén. Este mentünk volna egy bálna-és delfin néző hajótúrára, de a szeles idő miatt elmaradt. (Nem mint ha nem fújna állandóan a szél...) Úgyhogy két magyar és két német nekivágott Írország legszebb helyeinek a felkutatásának!

Titanic

Míg én sálban és hosszú ujjúban nyomultam, addig az írek fürödtek a jéghideg tengerben. Én is belementem lábszárközépig, de olyan hideg volt a víz, hogy fél perc után elkezdett fájni benne a lábam.

És ha aznap delfint és bálnát nem is láttunk, azért pár fókát sikerült elcsípnünk!! (Kinagyítva látszik szépen a kis buksija :))

Majd irány Kinsale belvárosa. Egyértelműen ez a kis város vitte a pálmát! Színes, hangulatos, nagyon aranyos! Ettünk, majd sétálgattunk egy keveset.

Cork

A szombati napon Corkba indultunk, ami Írország második legnagyobb városa. Már a buszon rengeteg óperrel találkoztunk, számomra még mindig hihetetlen, hogy mennyien tömörülnek össze azokban a kis falvakban, városkákban. 

Pont jókor mentem én is, mert aznap Corkban nagyon sok minden ingyenes volt, illetve vezetéseket tartottak mindenhol. Mi az egyetemet választottuk, de előtte beugrottunk egy amerikai kajáldába, amit Tória már régen kinézett magának.

Szívem szerint pöttyös ruhát és régi típusú görkorit húztam volna!

A kajálás után még pont annyi időnk volt, hogy benézzünk pár üzletbe. Iszonyú jó turik vannak (ott Charity shopnak nevezik és a befolyt összeg jótékony célra megy) és eszméletlen olcsók, de inkább nem is nagyon néztem szét, mert nem akarom nagyon terhelni a bőröndömet, amíg ki nem adta magából a szuvenírek nagy részét az utam során. :P

Az egyetem épülete (és Tória)

Mindenki a rossz oldalon közlekedik!!

A szuvenír boltok tele vannak szebbnél szebb dolgokkal. Persze a bárányok, a lóherés dolgok és az ivós játékok elengedhetetlenek.

És persze a zöld szín!

A kötelező aznapi Guinness a csajokkal

Szivárvány

Az időjárást sikeresen kifogtuk, ugyanis csak ritkán kezdett el esni az eső és akkor is csak pár percre. Persze az más kérdés, hogy azért nem vagyok hozzászokva a sál+bőrdzseki kombóhoz augusztusban.

Este pedig már Crosshavenben piknikeztünk Tóriával egy kis fish&chipset a tengerparton, ugyanis Crosshavenben a kajáldák egyik része tele volt, a másik részét pedig nem a csóró óperekre tervezték. A hal nagyon finom volt, mivel idén kimaradt a balatoni nyaralás részemről, így be kell pótolnom a hal-lemaradást! :)

Újra jelentkezem: Írország, Crosshaven!

Miután elbúcsúztam a müncheni családomtól, már csak a kirándulásokra tudtam gondolni, amik előttem állnak. Nem tudom, hogy ha nem jövök kirándulni utána, akkor szomorkodtam-e volna, de inkább a nem felé hajlok. Felfogtam, hogy eltelt az idő, hogy innentől másik lány lesz a gyerekekkel és mivel biztosra tudom, hogy még szeptember végén/október elején visszatérek Münchenbe, így csak időlegesen búcsúztam el a családtól, barátoktól és a várostól.

A reptéren volt sok időm, úgyhogy bejegyzést írtam, olvasgattam stb. Persze megint megtalált engem mindenféle őrült. Egy nő például elkezdett hozzám bajor dialektusban beszélni és 5 perc múlva az is kiderült, hogy ivott egy felest az imént, mert iszonyúan fél a repüléstől... 

Persze nem elég, hogy aznap szabadultam az állandó gyerekzsivajtól, a repülőn persze mindenki gyerekkel utazott és mellettem is egy két éves gyerek ült, aki előszeretettel kezdett el bökdösni, amint elaludtam. Az út két és fél óra volt, úgyhogy nem volt olyan vészes, bár jobban örültem volna, ha kapunk enni és inni valamit a repülőn (mint mindig), ugyanis pont ezért nem csomagoltam magamban több szendvicset, mondván, úgyis kapunk enni. Nos, az Aer Lingusnál ilyen nincs. :P

Tória kijött elém a reptérre, persze hazafele még megálltunk egy sörre, úgyhogy rögtön első nap volt életem első csapolt Guinnesse. Természetesen út közben végig azzal szivattam, hogy a rossz oldalon vezet, de igaza volt, valóban iszonyú hamar hozzá lehet szokni!

Pénteken Tóriának mindig szabad napja van, így felfedeztük a környéket biciklivel. Még szerencse, hogy Münchenben megedzőttem egy kicsit, különben tuti kifulladok az emelkedőkön.

Crosshaven kikötője

Wolcome to Crosshaven

A rossz oldalon biciklizeeeek!!!

Tóriának a kedvenc része egyértelműen a hatalmas esésem volt a napból. :D Azt a lyukat a bozótba konkrétan én fúrtam bele a testemmel, ugyanis az út szélére léptem, ahol sikeresen megcsúsztam és a bozótba zuhantam. Megúsztam pár karcolással a derekamon, viszont utána Tóriának akárhányszor eszébe jutott az esésem, iszonyúan elkezdett röhögni:

Az én kedvenc részem pedig az volt, amikor kizártuk magunkat a házból, ugyanis a kulcs a házban maradt, időközben viszont elmentek a szülők itthonról, így kénytelenek voltunk betörni a házba! Eleinte fürdőszoba ablakon próbáltam bemászni, de a lábamat már nem tudtam a felső testem mellett bepréselni a szűk ablakon. Végül észrevettük, hogy a konyha ablak is nyitva van, úgyhogy Tória benyúlt a kulcsokért és végül sikerült bejutnunk a házba!

Végül este még ellátogattunk egy ír kocsmába, ahol már előtte nap is voltunk. Rengeteg óper jött még, hihetetlen, hogy mennyi van itt, főleg német. Furcsa is volt a németekkel angolul beszélni, de utána már épp olyan természetes volt, mint ahogy a bal oldalon közlekedés.