Újra jelentkezem: Írország, Crosshaven!

Miután elbúcsúztam a müncheni családomtól, már csak a kirándulásokra tudtam gondolni, amik előttem állnak. Nem tudom, hogy ha nem jövök kirándulni utána, akkor szomorkodtam-e volna, de inkább a nem felé hajlok. Felfogtam, hogy eltelt az idő, hogy innentől másik lány lesz a gyerekekkel és mivel biztosra tudom, hogy még szeptember végén/október elején visszatérek Münchenbe, így csak időlegesen búcsúztam el a családtól, barátoktól és a várostól.

A reptéren volt sok időm, úgyhogy bejegyzést írtam, olvasgattam stb. Persze megint megtalált engem mindenféle őrült. Egy nő például elkezdett hozzám bajor dialektusban beszélni és 5 perc múlva az is kiderült, hogy ivott egy felest az imént, mert iszonyúan fél a repüléstől... 

Persze nem elég, hogy aznap szabadultam az állandó gyerekzsivajtól, a repülőn persze mindenki gyerekkel utazott és mellettem is egy két éves gyerek ült, aki előszeretettel kezdett el bökdösni, amint elaludtam. Az út két és fél óra volt, úgyhogy nem volt olyan vészes, bár jobban örültem volna, ha kapunk enni és inni valamit a repülőn (mint mindig), ugyanis pont ezért nem csomagoltam magamban több szendvicset, mondván, úgyis kapunk enni. Nos, az Aer Lingusnál ilyen nincs. :P

Tória kijött elém a reptérre, persze hazafele még megálltunk egy sörre, úgyhogy rögtön első nap volt életem első csapolt Guinnesse. Természetesen út közben végig azzal szivattam, hogy a rossz oldalon vezet, de igaza volt, valóban iszonyú hamar hozzá lehet szokni!

Pénteken Tóriának mindig szabad napja van, így felfedeztük a környéket biciklivel. Még szerencse, hogy Münchenben megedzőttem egy kicsit, különben tuti kifulladok az emelkedőkön.

Crosshaven kikötője

Wolcome to Crosshaven

A rossz oldalon biciklizeeeek!!!

Tóriának a kedvenc része egyértelműen a hatalmas esésem volt a napból. :D Azt a lyukat a bozótba konkrétan én fúrtam bele a testemmel, ugyanis az út szélére léptem, ahol sikeresen megcsúsztam és a bozótba zuhantam. Megúsztam pár karcolással a derekamon, viszont utána Tóriának akárhányszor eszébe jutott az esésem, iszonyúan elkezdett röhögni:

Az én kedvenc részem pedig az volt, amikor kizártuk magunkat a házból, ugyanis a kulcs a házban maradt, időközben viszont elmentek a szülők itthonról, így kénytelenek voltunk betörni a házba! Eleinte fürdőszoba ablakon próbáltam bemászni, de a lábamat már nem tudtam a felső testem mellett bepréselni a szűk ablakon. Végül észrevettük, hogy a konyha ablak is nyitva van, úgyhogy Tória benyúlt a kulcsokért és végül sikerült bejutnunk a házba!

Végül este még ellátogattunk egy ír kocsmába, ahol már előtte nap is voltunk. Rengeteg óper jött még, hihetetlen, hogy mennyi van itt, főleg német. Furcsa is volt a németekkel angolul beszélni, de utána már épp olyan természetes volt, mint ahogy a bal oldalon közlekedés.