Vasárnap ugyan szabadok lettünk volna, de délelőtt el kellett vinni a gyerekeket egy foglalkozásra, majd ezután átvinni őket a templomba az istentisztelet utáni kis kávézásra ill. sütizésre. Vicces, hogy amikor valaki hozzám szól svájci németül, majd visszakérdezek, hogy "Bitte?" képes úgyanúgy elismételni az érthetetlen mondatot, pedig tisztában van vele, hogy külföldi vagyok. Semmi baj, már egyre jobban megy ennek is a megértése, csak nehogy az egyetemen is majd svájci németül szólaljak meg.
Ebéd után gyorsan összepakoltam a bőröndöm és cseppet sem elégedetten konstatáltam, hogy több cuccal megyek haza, mint amivel kijöttem, pedig kifele jövet nálam voltak Marcsi ajándékai, a vastag télikabátja és egy cipője is. Törtük a fejünket, hogy mégis mi a franc van a bőröndben, hogy így tele lett, de csak röhögni tudtunk, mert tényleg nem tudtuk megfejteni a rejtélyt. Valószínűleg az a konstanzi kiruccanás lesz a hibás. Meg a st. galleni C&A. Meg a bolhapiac. Ajjaj..
Délután még utoljára lementünk a Bodensee partjára sétálgatni. Sütött a nap, nagyon jó idő volt, úgyhogy tele volt sétáló emberekkel a part. Csináltunk kismilliónyi fotót na meg leültünk a stégre egy kicsit bámészkodni és sós ételekről álmodozni, mert akkor a héten már sokadjára volt édes az ebéd mindennemű hosszabb távon is laktató összetevő nélkül..
Este az anyuka felajánlotta, hogy kivisz minket az állomásra kocsival, ami extra jól jött, ugyanis csak az ajtón kilépve vettük észre, hogy zuhog az eső. Kicsit kellemetlen lett volna a lejtős út esőben és a ki tudja hány kilós bőröndömmel. Viszont hatalmas szerencsénk volt az időjárással (kivéve Zürichben az első napon), mert esőmentesen, nagyjából napsütésben tudtunk kirándulni.
Marcsi kivonatozott velem Zürichig, ugyanis neki este 7 után ingyen van a vonat. Tele volt az összes vagon egyenruhás katonákkal, úgyhogy csak kapkodtuk a fejünket. (Nameg csorgattuk a nyálunkat.) Zürichben még volt időnk, ugyanis a vonatom 22:40-kor indult. Még vettünk egy sört az állomás boltjában és megiszogattuk a vonat indulásáig. Először Marcsinak indult a vonata. Elköszöntünk egymástól, de karácsonyra jön haza, úgyhogy hamarosan újra látjuk egymást.
Amikor kiírták az én vonatom peronját is, megtelt a hely magyarokkal. Sikerült elsők között felszállni a vonatra és bebiztosítani a bőröndőm helyét. Ismét felülre szólt a jegyem, de már gyakorlottan mászkáltam fel-le, ha kellett. Ez az utam már nem volt olyan pihentető, mint a kimenetel. Bár a kiúthoz hozzá kell tenni, hogy előző nap keményen 1, azaz egy órát aludtam, így valószínűleg bárhol képes lettem volna bealudni. Most viszont később indult a vonat, ráadásul több mellettünk lévő fülkében is csordába verődött nem éppen Hófehérke típusú prostik utaztak. A kalauz volt amelyikőjüket már régi ismerősként kezelt: "Sziia, rég láttalak ezen a vonalon. Mostanában nem dolgoztál?". Néha áthallatszott egy-egy "Mágmondtam ín neki hogy báverem a pofáját" jellegű mondat, de szerencsére a mi fülkénkben viszonylag szimpatikusabb egyének tartózkodtak. A tűzjelző viszont hatalmas szirénázással keltett minket hajnalban, ugyanis valaki sikeresen rágyújtott az egyik fülkében és utána a hangosbemondó is fél óránként pofázott, hogy tájékoztasson a vonat aktuális koordinátáiról.
Hazafelé pedig ismét passzoltam az IC-t, a sima ratyi vonat nekem tökéletes, ez maga a nosztalgia járat!
Iszonyúan hamar eltelt ez a 10 nap, de minden percét élveztem. Svájc hegyei elvarázsoltak és a hegyi levegő a köhögésem is helyretette (jó, lehet hogy elmúlt volna itthon is magától). Remélem még sikerül máskor is eljutnom a "fuckin' neutral" országba, hogy a többi szépséges várossal is megismerkedhessek. És persze, hogy erről beszámolhassak nektek. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése