2012. november 2., péntek

Borozgatás a Bodensee partján, konstanzi shopping


Kedden egész nap a gyerekekkel kellett lenni, illetve vasalni, ruhát hajtogatni stb. Ment a munkamegosztás: amíg én a kislánnyal játszottam, Marcsi vasalt, majd mesefelolvasás + ebéd főzés kombó. Mivel aznap még este is babysittelni kellett kb. 9-ig, így még hétfőn vettünk egy bort az Aldiban, hogy majd forralt bort főzünk belőle és megisszuk a teraszon. Már az esti mese közben nekiálltunk gyümölcsöket aprítani, majd bort forralni, ám közben idő előtt hazaért az apuka (mondanom sem kell, hogy az egész házban piaszag terjengett), így termoszba tettük a bort, felvettünk 5-6 réteg ruhát, majd irány a Bodensee partja egy kis esti iszogatáshoz.

Leültünk a parton egy padra és elkortyolgattuk a Glühweint gyönyörködve a tóban és a messziről jött fényekben.


Szerda délután pedig átvonatoztunk a köpésnyire lévő Konstanzba egy kicsit shoppingolni. Svájcból ugyanúgy átjárnak vásárolni Németországba, mint mi magyarok Romániába vagy Ukrajnába. Én is tapasztaltam a kint töltött félévem alatt, hogy az árak olyanok, mint otthon, ám ha valamit leáraznak, akkor nagyon leárazzák, de úgy, hogy még magyar szemmel is baromi olcsó.

Így sikerült hát egy egész délutánt kizárólag vásárlással tölteni. Boltról boltra jártunk és kerestük a narancssárga címkét és a "Reduziert" feliratot. A nap végére Marcsinak kettő, nekem pedig három teli szatyor jutott. Cipőtől kezdve pulcsin keresztül egészen a bizsukig vettünk mindenfélét. Este pedig a városban kocsma után keresgélve rábukkantunk egy helyre, ami még szerencsére nem volt tele és kikértük a jól megérdemelt sörünket. Amíg Marcsi a mosdóban volt, az üzletvezető elkapott, hogy maradjunk sokáig, mert party lesz, majd szóba elegyedtünk, 10 perc múlva pedig megjelent két kis felespohárral a kezében, hogy ez a ház ajándéka. Csak meredtünk egymásra, hogy már megint ingyen cuccot kapunk. (Úgy tűnik nyugaton, nem átverik a külföldieket a magasabb árral, hanem megajándékozzák valamivel.) Szagolgattuk, hogy mi lehet ez, meg merjük-e inni. De végülis lerántottuk. Fogalmam sincs mi lehetett benne, ecetes savanyúság szaga volt , ugyanakkor egyszerre volt csípős és édes íze. Csak abban a kocsmában lehet ilyet kapni, úgyhogy pláne örültünk az ingyen specialitásnak!

Rajna-part Konstanzban



Ingyen pia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése