2013. augusztus 28., szerda

Bournemouth

A szombati napon élményfürdőbe mentünk Poole-ba, ami Bournemouthtól busszal kb. fél órányira van. Kicsit döcögősen indult a fürdőbe menetel, mert bonyolult volt az odajutás, de végül rendben odaértünk, volt időnk mindenre. Mivel hétvége volt, így eléggé tele volt a hely, de nem volt olyan vészes. Először kicsit meglepődtünk, mert a sok bevándorló persze mind ott áztatta magát (jó, mi is :P) beleértve a törököket, indiaiakat, lengyeleket és még sorolhatnám. Most láttam először csadorban fürdőző nőt is (eszméletlen, mik vannak!). Alap, hogy minden csúszdát kipróbáltunk, volt olyan vízi sodrás is, ahol úszógumiba kellett beleülni és azzal végigmenni a pályán. Én úgy belecuppantam, hogy a végén Tominak kellett kiborítania belőle, ő viszont a másik véglet volt: állandóan kiesett belőle, úgyhogy a röhögés garantált volt, majd a nap végén a pezsgőfürdőben pihentük ki a csúszdapark fáradalmait. Baromi jó volt! :)

Másnap Bournemouth-t néztük meg, elvégre van ott is egy csomó látnivaló. Kezdtük is volna a parkban található hőlégballonnal, de annyira szeles volt az idő, hogy elég sokat kellett rá várni, mire felengedték végre a ballont és fel tudtunk rá menni. Hihetetlen élmény volt, ugyanis nekem régi álmom a hőlégballonozás és ez a ballon ugyan ki van kötve a park közepére és nem tart sokáig az út (12 perc), de annyira szuper volt! Be is szartam rendesen, amikor össze-vissza fújta a szél a ballont, de persze azért néhány fénykép erejéig ment a százas vigyor. :P

Utcai breakesek a főtéren

Az angol riviéra

A ballon a főutcáról


"Ne nézz leeeeeee!"

Majd jött a mókusetetés! Tomi elől már el kellett dugni a mogyorót, hogy maradjon az állatoknak is. :P Persze a legelső próbálkozásnál sikeresen leszarta Tomit egy madár/mókus, úgyhogy fél órás röhögő görccsel indítottam, de utána mindenki szerencsésen megúszta további lefosások nélkül és a mókusoknak is megtömtük a bendőjüket.



A mókusok után saját magunkat is megetettük (igaza volt Tominak, az angol sör iszonyú fos, pedig én aztán nem vagyok válogatós!) és végül még egy cicát is jól lakattunk egy kis maradék hússal a tengerpartról hazafele menet. :)


Otthon még várt ránk egy kis pakolás, ugyanis másnap irány London! ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése