A Londonból való hazautam elég fostosra sikeredett, mindennel baj volt, amivel csak baj lehetett. Kezdődött azzal, hogy szétkutatták a táskám az ellenőrző pultnál, mert benne hagytam a szempillaspirálom és a kézfertőtlenítőm. Elvileg soha nem lehetne ilyeneket magaddal vinni, de még sosem szóltak érte. Bele kellett tennem külön kis zacsiba, de a faszi nagyon rendes volt végig. Persze a repülőgépnek is késnie kellett, így egy órát még extrán megvárattak és én már olyan szomjas voltam akkor, de egy darab font nem volt nálam, hogy vegyek egy üveg vizet a reptéren, hogy már a mosdóban a csapból a meleg vizet is megittam, mire végre találtam ivókutat az egyik sarokban.
Majd sorban állás közben közölték, hogy csak egy táskát lehet felvinni a repülőre. A két kezemen nem tudom megszámolni, hogy hányszor utaztam már repülővel (ráadásul már ezzel a társasággal is) és mindig is egy kézi poggyászt és egy kis válltáskát lehetett felvinni. Csak azt láttam magam körül, hogy mindenki tömi bele a cuccokat a nagyobbik táskájába, de valakinek ez már nem volt új. Nos, nekem konkrétan mindkét táskám tele volt, így elkezdtem felvenni a felsőmre még kettő másikat, teletömtem a nadrágom és a pulcsim zsebeit is (úgy néztem ki, mint aki lopókörútról jön a piacról) és ki is dobtam ott egy-két cuccot, így nagy nehezen beletömtem mindent a már amúgyis leszakadt fülű kézipoggyászomba és izgultam, hogy felengedik-e a gépre, ugyanis a szuvenír korsókat semmi esetre sem akartam ott hagyni Londonban. Mások laptoptáskát, ruhákat hagytak ott, hogy felszállhassanak a repülőre, úgyhogy nagyon nem volt szép húzás, hogy ezt csak így random kitalálták.
A társaságom sem volt sokkal jobb, ugyanis egy pár mellé ültem le, akik alapból tök normálisnak tűntek, de a (nálam idősebb) lány folyamatosan kényeskedett és nagyon nyomtam volna már egy sallert a sok fárasztó szövegért, amit a barátjának nyomott.
Végül este 9 helyett este 10-re értünk a reptérre, de egy óra alatt sikeresen megérkeztem Brigi barátnőmhöz az Árpád-hídhoz és egészen hajnal 5-ig ment a dumaparti, elvégre 8 hónapot kellett bepótolnunk, ami a legkevésbé sem volt eseménymentes sem neki, sem nekem. Végül a 3 éjszaka és 2 nap alatt nála csöveltem Pesten, ugyanis Reni végül nem ért rá, viszont sikerült még egy barátnőmmel, Krisztivel is összefutnom egy-két (oké, három) roséfröccs erejéig és kibeszélni az óper élet gyötrelmeit illetve az éppen aktuális történéseket. Jó volt egy kicsit otthon lenni, még ha nem is a saját városomban, de azért otthon. :)
Brigócámmal :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése